A csökkenő adóbevételek miatt változtak az adórendeletek Zalaegerszegen
|
Önkormányzat-adó
A csökkenő adóbevételek miatt változtak az adórendeletek Zalaegerszegen
A csökkenő adóbevételek részbeni ellentételezéseként csökkentette a helyi iparűzési adó (hipa) kedvezményes határát Zalaegerszeg közgyűlése - közölte a város polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.
Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) a testület csütörtöki döntéseit ismertetve elmondta: a helyi iparűzési adó esetében korábban 1,5 millió forint éves bevételig nem kellett fizetniük a vállalkozóknak, a kedvezményt 2015-ben 2,5 millióra fel is emelték. A mostani döntéssel ezt a kedvezményes határt 2 millió forintra csökkentik, amiből éves szinten mintegy 60 millió forint pluszbevételt remél az önkormányzat kieső bevételei pótlására.
A döntés hátteréről szólva a polgármester azt közölte: leginkább a General Electric Zalaegerszeget is érintő átalakulása, valamint a fuvarozók januártól igénybe vehető adókedvezménye miatt jelentősen, mintegy 700 millió forinttal csökken jövőre a város adóbevétele. Csak a fuvarozók esetében 110 helyi vállalkozásnak együttesen mintegy 600 millió forinttal kevesebbet hipát kell befizetnie a jövő évben.
A közgyűlés módosította az építményadóval kapcsolatos kedvezményeket is, bár egyelőre megmarad az ingatlanok vásárlását követően két évre érvényes adómentesség. Arról döntöttek most, hogy ugyanazon tulajdonosi körben az ingatlan egymásnak történő átadása, megvétele esetén ezentúl nem jár adókedvezmény.
Döntöttek arról is, hogy a kommunális adó alóli mentességet kiterjesztik: jövőre nemcsak a városban élő magánszemélyeknek nem kell fizetniük a tulajdonukban lévő ingatlan után, a kedvezmény azokra is vonatkozik, akik haszonélvezeti joggal laknak egy adott otthonban - jelezte a polgármester.
Balaicz Zoltán beszámolt arról is, hogy a város határában lévő füves repülőtér három évre szóló működtetésére pályázatot írnak ki. Az 1953-ban kialakított és 2002-ben felújított, csupán kisgépek fogadására alkalmas leszállóhelyet a földrajzi adottságai miatt nem lehet nemzetközi repülőtérré átalakítani, de abban bíznak, hogy a járműipari tesztpálya építése kapcsán felmerülhet valamilyen szintű fejlesztés lehetősége.
Forrás: mti.hu
|